"Éreztetek már olyasmit, hogy minden tökéletes? Hogy minden úgy történik ahogy történnie kéne? Hogy rátaláltál az igazira és semmi sem szakíthat el tőle? Hogy boldogan fogsz élni semmi gond nélkül? Én is azt hittem, de aznap este minden megváltozott...."
**Éjjel**
Zoe White szemszöge:
Az éjszaka has görcsre ébredtem. Úgy éreztem mintha a hasamban háború tört volna ki. Felkeltem, hogy a fürdőbe menjek de amikor elhúztam magamról a takarót pánikba estem.
-Harry! Harry! Kelj fel!!-mondtam teljesen kétség beesve
-Mi a baj, baby?-kérdezte aggodalmas hangon
-Egy vér tócsa van alattam!-mondtam és zokogni kezdtem, Harry ijedt arcot vágott és menyasszonyi stílusban felemelt és vitt az autóhoz
-Nagyon félek-mondtam és Harry beültetett az autóba de ekkor könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomon
-Ne aggódj! Minden rendben lesz-mondta, beült az autóba és kihajtott az udvarról
A félelem, a fájdalom teljesen úrrá lett rajtam. Úgy éreztem itt a vég. Harry csak száguldott az úton. Egyikünk sem szólalt meg. Nem volt mit mondani. Mindketten csak ültünk az autóban és néztük az utat. Az elmúlt időben olyasmit kezdtem érezni iránta amit még sosem éreztem és ez nem csak a baba miatt volt. Egyszerűen egy olyan ember került mellém aki idegen érzéseket váltott ki belőlem. Éreztem, hogy õ is másképp érez. Más volt aznap este. A buli után és most is más. Egy egy éjszakás kalandnak indult de egy család lett belőle.
A kórházban mindenki segíteni próbált. Egy kerekes székbe ültettek és úgy vittek kivizsgálásra. Számomra minden csendben zajlott. Nem hallottam ahogy a növér vitatkozik telefonon. Nem hallottam a gördülő kerekeket alattam. Nem hallottam Harry szavait mivel nyugtatni próbált. Nem hallottam semmit. Mindent csak láttam de nem tudtam felmérni, hogy mi történik körülöttem. Egy mellék folyosón vittek keresztül ami egy ajtóval volt elválasztva az elõtértõl. Harry nem jöhetett be. Még utoljára visszapillantottam, láttam hogy Harry arcát kezébe temette. Tudtam ,hogy valami nincs rendben, hogy most valami történni fog. Szemeim ólom súlyként csukódtak le és mikor újból felnyitottam pilláimat egy agyban ébredtem mellettem Harry lehajtott fejjel ült és halkan zokogott. Kezeimet hajába vezettem nyugtatás képen. Harry rám emelte tekintetét és még hangosabb zokogásba kezdett.
-Hey, mi a baj?-kérdeztem lágy hangon és felültem az agyban-Zoe, mondanom kell valamit
-Minden rendben?-kérdeztem aggódva
-Nem tudom hogy mondjam...
-Harry megijesztesz-mondtam majd Harry újból zokogni kezdett de végül kimondta-A baba, meghalt!
-Tessék?? Nem az nem lehet! Képtelenség! Valaki segítsen! Dr. úr! Dr. úr!-kiabáltam teljesen bekattanva
-Zoe nyugodj meg!-mondta Harry és próbált nyugtatni de nem sikerült
-Minden rendben van?-jött be az orvos
-Kérem Dr. úr! Mondja hogy a babám jól van! Kérem!-könyörögtem az orvosnak mintha lett volna visszaút
-Sajnálom Miss. White de a babája meghalt-mondta az orvos majd kis várakozás után kiment a kórteremből.
Teljesen ledöbbentem. Bömbölni kezdtem és kiabálni torkom szakadtából. Nem érdekelt semmi és senki. Harry mellettem ült és fogta kezem. Az a piciny kis lélek bennem eltűnt. Üres voltam. Nem tudtam másra gondolni csak arra hogy az én első gyerekem nincs többé.
Pár óra múlva távozhattunk. Éjszaka volt már. Sehol senki. Csak mi ketten mentünk a parkolóba és ültünk be az autóba. Egyikünk sem szólt, de nem tudtuk mi lesz azután.-Minden rendben lesz. Minden rendbe fog jönni, ígérem.-mondta Harry de én nem tudtam rá figyelni
-Mi legyen rendben? Most halt meg a pár hónapos gyermekem! Mi lenne rendben?-kérdeztem kissé idegesen
-Oké, nyugodj meg! Rendbe hozzuk!
-Rendbe hozzuk? Mi ketten? Az egyetlen dolog ami összetartott minket az a gyerek volt. Most már semmi nem köt össze-mondtam mérgesen
-Hogy hogy semmi? Amit érzek irántad az nem semmi! Semminek nevezed ezt, ami köztünk van?
-Nincs semmilyen ez, és nem is volt.
-Semminek nevezed az érzéseid irántam? Tudom hogy valamit érzel, tudom.
-Lehet, hogy éreztem. De most amit érzek az csak fájdalom és üresség-mondtam majd kisvártatva hozzátettem-Vigyél haza
-De oda megyünk.-mondta Harry és sajnálatot véltem hallani hangjában
-Nem, nem oda haza. Haza Perriehez-mondtam és egy könnycseppet töröltem le az arcomon.
Harry nem szólt semmit amíg Perrie házához nem értünk
-Zoe! Most miért csináljuk ezt? Mikor olyan jól megvoltunk-mondta és megfogta kezem
-Pontosan, megvoltunk! Tudod még egy első randink sem volt...-mondtam és kirántottam kezem kezéből és kiszálltam az autóból. Még utoljára visszanéztem Harryre majd halk meggyötört hangon megszólaltam:
-Most te jössz-Harry értetlen pillantást vetette felém majd újra megszólaltam-Szállj ki az életemből ahogy én kiszálltam az autódból.-mondtam sírástól folytott hangon. Sírva megfordultam meg sem várva Harry reakcióját, elindultam a ház fele és a lépcső aljánál visszanéztem Harryre aki könnyes tekintettel tovább hajtott én meg csak álltam az ajtó előtt zokogva és vártam hogy Perrie ajtót nyisson...
